Esküvő helyszín
Oszd meg ismerőseiddel: social facebook social google social twitter
Esküvő helyszín | Polgári szertartás a Sipito Pihenőparkban

Polgári szertartás a Sipito Pihenőparkban

"Úgy vélem, amikor egy pár úgy határoz, hogy összeköti az életét, titokban arra vágyik, hogy az esküvő életének egyik legszebb napja legyen – emellett hiszem, hogy legalább olyan fontos és megható esemény a szülők, testvérek és barátok számára is.

Anyakönyvvezetőként, ill. szertartásvezetőként célom, hogy ezeket a perceket romantikussá és igazán szívhez szólóvá tegyem, hogy az esküvő felejthetetlen legyen az ifjú pár és szerettei számára is.

Az esküvő előtt igyekszem megismerni a jegyeseket, hogy a szertartás személyre szabott legyen, hiszen, szinte minden párnak mások az elvárásai, kérései. Egyedi beszéddel, kevésbé ismert – semmiképp nem elcsépelt – idézetekkel színesítem a szertartás szövegét, nagy hangsúlyt fektetve kettejük történetére, valamint a szülő-, illetve a testvérköszöntőre, a barátokhoz is szívesen szólok.

Szerencsésnek tartom magam, hogy részese lehetek annak a meghitt eseménynek, amikor két szerelmes a családja és a barátai előtt kinyilvánítják összetartozásukat. Hogy átélhetem ezeket a meghitt pillanatokat, láthatom a boldogságot és az örömöt az arcokon.. Számomra minden esküvő igazi ajándék!

S hogy szertartásvezetőként mennyire sikerül célomat elérni, hogyan gondol vissza az ifjú pár a nagy napra, íme néhány kedves üzenet…

Bízom benne, hogy a nagy napon együtt ünnepelünk!

Lasán Judit

SIPITO pihenőpark, esküvő helyszín - ahol a nyugalom kezdődik
KAPCSOLATFELVÉTEL

Küldje el kérdését, felvetését, vagy akár igényét, és mi 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot! Írja meg hogy mire van szüksége és mi felkeressük Önt az optimálisabb megoldással. Üzenjen vagy hívjon minket bizalommal!

Robotok elleni védelem feloldása

2016 © | sipito.hu
esküvhelyszín, rendezvény helszín

Time: 0.0494 ms | Memory: 2.64MB | Version: 3.5